Hírek
2022. dec. 6.
DÖK
- Iskolai élet
- ünnepély
Meglátogatta iskolánkat a Mikulás
December hatodikán, kora reggel a 0. órára érkezőket a motorral suhanó Mikulás fogadta szaloncukorral :-)

Később meglátogatott bennünket a suli Mikulás is, és az édességosztáson kívül versenyre csábította az osztályok diákjait (beöltözés, éneklés stb.).
A Mikulás története
December 6-án ünnepelik a családok, óvodások, kis és nagy diákok Miklós napját. Ez iskolánkban sem volt másképp. Nálunk is járt a Mikulás két krampuszával.
Kedden a második órától kezdve osztályról osztályra járva szaloncukrot osztogatott a tanulóknak, tanároknak egyaránt. Igazán jó gyerekek voltunk, virgácsot senkinek sem hozott. Az osztályok énekelhettek a megfáradt Mikulásnak, sőt voltak olyan bátor jelentkezők is, akik ölében ülve, megosztották vele karácsonyi kívánságaikat.
De mi is ez az ünnep? Iskolánk diákjai ennek a legendának jártak utána:
Szent Miklós Kr. u. 245 körül született a kis-ázsiai Patarában, gazdag szülőktől. Kisgyerekként árvaságra jutott, érsek nagybátyja felügyelete alatt egy kolostorban nőtt fel. Maga is a papi hivatást választotta. A legenda szerint Myra érsekének halálakor isteni sugallatra Myra városába indult. Ott eközben a legidősebb püspök látomásban parancsot kapott Istentől, hogy azt válasszák meg érseknek, aki a következő hajnalon legelsőként megy a templomba imádkozni. Ez az ember Miklós volt. Így került csodás körülmények között a myrai érseki székbe. Több mint fél évszázadon át vezette a város keresztényeit az akkor még igencsak pogány világban. Vagyonát a szegények és árvák megsegítésére fordította, így már életében szentként tisztelték. Noel Baba, azaz Ajándékozó Apa néven nevezték. 342. december 6-án halt meg, ezért máig ezen a napon emlékezünk rá.
Képek a mortoros Mikulásról: ITT
Képek az osztályok meglátogatásáról: ITT
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Tündérek és manók nyomában - túra meghirdetése
Az elkallódott szélcsengő Január 11-ig feladatlappal önállóan lejárható túra.
2025. dec. 22.
GYZS

Az elődöntő második helyét szerezte meg futsal csapatunk
Diákolimpia futsal országos elődöntő
2025. dec. 22.
ID

Adománygyűjtések az iskolában
Advent időszakában ajándékdobozokkal készültünk a Soproni Szociális Intézmény, a Baptista Szeretetszolgálat felhívására és nem feledkeztünk meg a háziállatokról sem
2025. dec. 17.
KH



