Bemutató odúellenőrzéseket tartott a kutatószakkör

2021. 05. 25.
Az elmúlt hetekben több alkalommal tartottunk bemutató tavaszi odúellenőrzést. Öt kisgyermekes család vett részt ezeken a foglalkozásokon, valamennyien teljesítették az általunk szervezett városi túrákat.

A programot előre leegyeztettük velük, a gyerekek szüleikkel együtt csatlakoztak hozzánk. A tanulók segítettek, hogy minél nagyobb bepillantást nyújthassunk a munkánkba. A látogatók megismerték a kihelyezett mesterséges odúk jelentőségét, típusait és az ellenőrzések fontosságát. Meséltünk eddigi tapasztalatainkról, élményeinkről. A gyerekek nagyon érdeklődők, kíváncsiak voltak, izgatottan tekintettek bele minden levett odúba.

Több fészekaljat sikerült meggyűrűzni, ez lehetőséget adott a fajok közvetlen megfigyelésén túl, a gyűrűzés bemutatására, a módszer ismertetésére is. A kócos fiókák mindenkit elvarázsoltak.

Több olyan odút is megnéztünk, ahonnan már kirepült a fészekalj, így meg tudtuk nézni a fészkek szerkezetét, anyagát. Egy-két helyen maradt záptojás is, a gyerekek osztoztak a „kincsen”. 

Az egyik madarak által nem használt odúban meglepetés is várt ránk, az idei első erdei sikló (Zamenis longissimus). Rövid tanulmányozás után útjára engedtük az egyébként láthatóan jóllakott példányt. Mindenki nagyon jól érezte magát, sok hasznos információval és élménnyel gazdagodott.

 

Gyimóthy Zsuzsa
 tanárnő

 

fotók: Károlyi-Sebestyén Zsófia, Kneif-Kányási Zsófia, Máthé Santál 11.S, Riba Szabolcs,  Tessényi Nóra