VASVILLÁSNAK LENNI JÓ

Örömmel osztok meg egy újabb hírt, amelyben Vasvillá'-s diákok jótékonyságáról számol be egy tanulónk.

Kedves Mindenki!

Karácsony alkalmával szerettem volna segíteni a rászorulóknak. Így jött az ötlet, hogy akik az utcán élik mindennapjaikat, meglepjem egy kis aprósággal. Nem állt messze tőlem ez az ötlet, mivel kiskorom óta anyukámmal sokat segítettünk már a rászorulóknak. Most is támogatott, és mindenben segített.

Szerettem volna, hogy ezt az osztályommal közösen valósítsuk meg. Ők is lelkesek voltak, sokan felajánlották, hogy segítenek. Az osztályfőnököm nagyon örült az ötletnek és mindenben támogatott. A hajléktalanszálló vezetőjével egyeztetve, december 23-án délután az osztályból két emberrel átadtuk az osztálypénzből vásárolt és az egyénileg felajánlott csomagokat.

Mikor megérkeztünk a Magyar utcai nappali melegedőbe, már nagyon vártak minket, és őszintén örültek, mikor kiosztottuk mindenkinek a saját csomagját. Kaptunk ajándékba mézeskalácsot, és én kaptam egy bácsitól egy mikuláscsokit.

Nagyon jó érzés volt segíteni nekik!
Eitner Vanessza 11.S